Hírek : Már csak három pont a Juventus előnye |
Már csak három pont a Juventus előnye
Adriáno 2006.04.28. 06:26
A torinóiaknak ötvenöt perc emberelőny sem volt elég a győzelemhez, míg az AC Milan simán "lenyelte" a Messinát. Az Inter 4-0-val elsöpörte a Regginát.
Egyre nagyobb bajban van a Juventus. Na nem azért, mert továbbra is vezeti a tabellát az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban, hanem azért, mert a Serie A 35. fordulójában nem tudott győzni a 35. perctől emberhátrányban játszó Lazio ellen (1-1). Ugyanakkor a második helyen álló Milan ismét győzött, így három fordulóval a szezon vége előtt három pontra megközelítette a Zebrákat.
Hiába játszott 55 percen keresztül emberelőnyben a Juventus a Stadio delle Alpiban az olasz élvonal 35. fordulójában, Fabio Capello vezetőedző együttese megint majdnem kikapott – ezúttal a Lazio volt az ellenfele –, de hajrában megmentett legalább egy bajnoki pontot. Az Abbiati – Zebina, Thuram, Cannavaro, Zambrotta – Mutu, Emerson, Vieira, Nedved – Trezeguet, Ibrahimovic összeállításban kezdő torinóiak a 29. percben kerültek hátrányba, amikor Rocchi vezetéshez juttatta a rómaiakat (0-1). Hat perccel később Dabo reklamálás közben valami nagyon csúnyát mondhatott Paparesta játékvezetőnek, mert a bíró kiállította. Ennél nagyobb ajándékot nem kaphatott volna a Juventus a sorstól, de a Zebrák képtelenek voltak bevenni Peruzzi kapuját. Hiába küldte pályára Fabio Capello a szünetben Alex Del Pierót – ezután már három csatárral rohamozott a Juve –, az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy vereséget szenved a bajnoki címvédő. A hajrában aztán David Trezeguet megszerezte idénybeli 21. gólját, így legalább nem kaptak ki a torióniak. A Juvének ez volt sorozatban az ötödik döntetlenje. Az üldöző AC Milan nem vacakolt ennyit a Messinával, igaz, már a 6. percben hátrányba került Carlo Ancelotti együttese. Sculli góljára aztán a 33. percben Jankulovski válaszolt, majd Gattuso révén még a félidő lefújása előtt megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A slusszpoén Gilardinónak jutott, az ő találatával alakult ki a 3-1-es végeredmény a Milan javára. A Bajnokok Ligájában gólképtelen csatárnak a Serie A mostani idényében ez már a 17. gólja volt.
Az Inter fél óra alatt eldöntötte a Reggina elleni mérkőzését, miután a 28. percben már 3-0-ra vezetett. A végén Cruz még megtoldotta eggyel az előnyt (az argentin játékosnak ezen a meccsen ez volt a második gólja), így a milánói kék-feketék aratták a játéknap legfölényesebb győzelmét.
A Cagliari kettős emberhátrányban is megszerezte a vezetést az Ascoli ellen, de Domizzi a 73. percben büntetőből egyenlített, így megmentette a hazaiak becsületét (1-1).
Luca Toni ezúttal csak egy sárga lappal vétette észre magát a Fiorentinában (így 28 gólos maradt a mesterlövészek listájának éllovasa), amely azonban így is legyőzte 2-1-re az Empolit, és három pontra növelte előnyét a Roma előtt. A firenzeiek negyedik helye BL-selejtezőt ér, míg a Sampdoria ellen 0-0-s döntetlent játszó rómaiak jelenleg UEFA-kupa-indulást érő helyen állnak.
|